Úgy esett a dolog, hogy "filozófusra" ittam magam.
Kezdek kilenni amiatt, hogy a félelem úgy fékez le, mint gyorshajtó a járgányát a traffipax előtt. Utálok elbukni, de a biztonságos bizonytalanság is ki tudja meríteni az embert egy idő után. Rengeteg energiát felemészt a kapuk nyitva tartása acélból, hogy csak tökéletesen biztosat érezve menjünk át rajta. Erre nincs ideje egy halandónak.
A félelem egy rettentően erős visszatartó erő, amikor a haladásról van szó. A boldogsághoz pedig folyamatos haladásra van szükség, tudniillik mindig néhány lépésnyire van tőlünk.
Tehát a félelem a boldogságunkat gátolja, és mint ilyen, semmi keresnivalója bennem.
Akkor mégis hogyan győzhető le a legkevésbé fájdalmas módon?
Először is meg kellene tudni, hogy mi ez az érzelem, és mire jó (azt már ugye tudjuk, miért rossz.)
A félelemnek egyértelműen védelmi funkciója van. De tényleg szükségünk van ekkora védelemre? Egyáltalán miért van szükségünk védelemre?
Amikor megpróbáltam meghatározni ezen kérdések alapján a félelem definícióját, a következőre jutottam (miközben annyi sört és fényt ittam, hogy eljutottam a megvilágosodásig):
A félelem nem más, mint a felkészületlenségből és bizonytalanságból fakadó halogatása annak, amit meg akarunk tenni.
– Tibo Nova
Ezért van az, hogy olyan nehéz kimondani: "abbahagyom", "elköltözöm", "szeretlek"...
Mivel a külső bizonytalanságból nem áll módunkban túl sokat visszavenni, annyit tehetünk a félelem leküzdésére, hogy felkészülünk azokra az eshetőségekre, amiktől félünk. Tudnunk kell azt magunkról, hogy képesek vagyunk elfogadni és feldolgozni azt is, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi szeretnénk. Innentől kezdve minden okunk megszűnt a félelemre. Előre megyünk, és mikor készen állunk, megtesszük, amit akarunk.
Mindig van hogyan tovább.
Persze nem azt mondom, hogy ugorjunk fejest a mélyvízbe, mondván, tökéletesen felkészültünk arra, hogy belefulladhatunk. :) Nem árt tudni úszni mellé. ;)
De ha már tudunk úszni, és belátható időn belül ennél jobban jelentős módon már nem tudunk javítani a tudományunkon, akkor kár éveket várni a tökéletes úszótechnika elsajátítására ahhoz, hogy bele merjünk menni olyan vízbe, ahol már nem ér le a lábunk.
Nem kell mindenben bajnoknak lenni ahhoz, hogy csinálhassuk mi is. Bajnokká egyébként is csak akkor válhatunk, ha először megtesszük az első lépéseket.